A belőle kivont illóolajat ha kockacukorra csepegtetjük, enyhíti a gyomor- és szívpanaszokat.Fejfájás esetén dörzsöljük be halántékunkat vagy az orrtövet levendulaolajjal, gyulladásra pedig készítsünk borogatást a virágából.
Regisztráció

 


A levendula felhasználási lehetőségek száma végtelen. Készíthetsz levendulából gyógyteát, üdítőt, olaját cseppentheted rovarcsípésre, párologtathatod relaxáció során, vagy készíthetsz belőle ülőfürdőt is.

Egy kis történelem a levenduláról.

A Földközi-tenger partvidékéről származik, de Ázsia nyugati tájain és Kelet-Indiában is vadon terem. Összesen huszonegy fajtáját ismerjük, de ebből csak háromnak van gyógyászati jelentősége. Európa egyes területein felfedezték, hogy a lila virágú, aromás illatú levendula gyógyászati célokra is használható, így gyógynövényként kezdték termeszteni.
Tihanyban telepítették az első komoly levendulást az 1920-as években, és mivel az itt termett levendula illóolaj-tartalma az eredeti francia ültetvényekről származók minőségét is túlszárnyalta, világhírűvé lett. Másik komoly termesztési helye Pannonhalma, ahol a bencés apátság tövében, a rend gyógynövénykertészetében a 18. század óta termesztik. Az innen származó levendulatermékek − mint a levendulaolaj, az illatpárnák vagy a levendulás kozmetikumok − messze földön híresek.

A levendula gyógyhatásai

Illóolajban gazdag, ez teszi olyan értékes gyógynövénnyé. Virágát sokrétűen használhatod fel: ételek ízesítésére, levendulazsákban, a szekrénybe lógatva pedig molyok ellen hatásos. Illatos gőze nyugtató hatású, a fejfájás, levertség, álmatlanság ellenszere. Főzete fertőtlenít.

A levendula gyógyhatásainak száma szinte végtelen. Gyógyhatásaiból ismerj meg néhányat:

● aromaterápiában az egyik legjelentősebb nyugtató hatású, idegerősítő, hangulatjavító gyógynövény,
● segíti az elalvást, és segítségedre lehet a fejfájás csökkentésében is,
● csökkenti a fertőzéseket, megfázáskor inhalálj levendulával, tisztíthatja a légutakat,
● gyulladáscsökkentő és fertőtlenítő hatása van, így használhatod pattanások ellen is,
● csökkenthetők a gyulladásos eredetű izomfájdalmak masszírozással,
● korpás fejbőrre, és zsíros hajra is gyógyír lehet,
● idegnyugtató hatású, csillapítja a fejfájást,
● görcsoldó, segíti az emésztést,
● csökkenti az ideg alapú gyomor- és bélbántalmakat,
● hatásos a stressz okozta magas vérnyomás és alvászavar ellen is.

Neveld akár a saját kertedben!

Gondozása nem túl bonyolult. Csak arra vigyázz, hogy ne öntözd túl. Örökzöld, bokrosodó növény, fajtától és a termőhelytől függően termete 20-80 cm között lehet. Hosszú életű társad a kertben, akár 80 évig is élhet.
Télálló, így Magyarországon is sikeresen nevelhető. Ültetéshez válassz, meleg, napos, szélvédett helyet. Érdemes olyan növények mellé ültetni, amelyek fokozottan ki vannak téve a tetvek károsításának, ugyanis a levéltetveket, és a hangyákat is távol tartja.
Virágait leginkább július derekán ontja, de akár még ősszel is virágozhat. Ha virágát szeretnéd felhasználni, amikor kinyílt, szárral együtt vágd le, és fejjel lefelé, árnyékos, szellős helyen szárítsd. A következő évi fejlődését elősegítheted, ha ősszel visszametszed az ágakat, kb. kétharmadára, úgy, hogy a fás részeket érintetlenül hagyod. Szaporíthatod tőosztással, tavasszal, vagy késő ősszel. Kissé fáradalmasabb és időigényesebb eljárás a magról való szaporítása, de ez is lehetséges.

Levendula gyógytea készítése

Migrén elleni tea: 1 liter vízzel leforrázunk 20 g szárított levendulát, 5 percig hagyjuk állni, mézzel édesíthetjük.
Légutakra: 1 liter vízzel leforrázunk 20 g levendulavirágot és 20 g fodormentalevelet. Naponta háromszor fogyassz egy csészével.

A nyugalomért: 3-4 teáskanál szárított levendulát leforrázunk, 10 percig állni hagyjuk. Mézzel fogyaszthatjuk.
Alvászavar, idegesség ellen: 2 teáskanál levendulavirágot forrázzunk le 2 dl vízzel, hagyjuk 10 percig lefedve, majd szűrjük le. Lefekvés előtt igyunk belőle 1-2 csészével.
Idegeskedésből, stresszből, lelki problémákból származó gyomorfájásra: 2 teáskanál levendulavirágot forrázzunk le 2 dl vízzel, hagyjuk 10 percig lefedve, majd szűrjük le. Étkezések után fogyasszuk. A levendulával együtt más emésztésjavító növényeket is használhatunk.

Levendulafürdő virágból készítve
Leginkább a nyugtató hatását használhatjuk a levendulának, de serkenti a vérkeringést, és segíti a bőrpanaszok enyhítését is.

Levendulafürdő: 10 dkg levendulavirágot forrázzunk le 2 liter vízzel, hagyjuk állni, majd szűrjük le. A kapott főzetet vegyítsük a fürdővízhez.

Levendulafürdő levendulaolajból
A levendulaolaj nyugtató hatású. Különleges tulajdonsága, hogy az ideges embert megnyugtatja, ha kimerült, energiával tölti fel.

Ha levendulaolajból készítenél fürdőt, fontos, hogy az olaj egyenletesen oszlódjon a vízben, ne csak a víz felszínén ússzon. Ehhez használhatsz tejet, mézet, kikevert tojást, tejszínt, mint természetes emulgálószereket.

Levendulafürdő: 1 teáskanál levendulaolajat összekeverünk 2 tojás sárgával, egy pohár tejszínnel vagy tejjel, 2 evőkanál mézzel, ugyanennyi sóval, majd a fürdővízhez adjuk. Jó félóra alatt jut az illóolaj a bőrön át a szervezetbe. Ez a fürdő alkalmas menstruációs panaszok enyhítésére, migrén kezelésére.

Levendulaolajat a párologtatóba

A levendulaolaj párologtatása megnyugvás, a feszültségcsillapítás eszköze lehet. A levendulaolajt vegyíthetjük citromfű és eukaliptuszolajjal. Pár csepp olaját párologtató lámpába vagy vízzel teli tálkába csöppentünk, és a fűtőtestre teszünk.

A levendula jól társítható más, nyugtató hatású gyógynövénnyel pl. a citromfűvel.

Intelmek a levendula fogyasztásával kapcsolatban!
Illóolaját belsőleg csak orvosi utasításra szabad alkalmazni. Nagy adagolásban már izgató hatású! Allergiás reakciókat válthat ki az arra érzékenyeknél.
3 éven aluli gyermeken ne használjunk illóolajat.

 

 

 

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szabott szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.
Szabályzat